Borászatunk 2014-ben készített először palackos erjesztésű és érlelésű pezsgőt. Akkor a Traminire, 2018-ban pedig egy, a Soproni Borvidékre régen is jellemző szőlőfajtára, a Furmintra esett a választásunk. Már a metszést is igyekeztünk úgy végezni, hogy tudtuk, pezsgő alapbor fog készülni ebből a szőlőből. A szüret a szőlő teljes érése előtt történt, hiszen fontos, hogy az alapbor elegendő savat tartalmazzon. A pezsgőkészítés tradicionális eljárással történt, melynek lényege, hogy a bor likőr hozzáadásával ugyanabban a palackban erjed és érlelődik. Furmint pezsgőnkből limitált mennyiséget, mintegy 350 palackot készítettünk. Nem tűnhet soknak, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a sok apró buborék mellett eme gazdag ízvilág hogy férhet bele egy palackba.
Reméljük, pezsgőnk az ünnepnapok és különleges események méltő kísérője lesz.